Köpölyözés az egészség megőrzésében tanfolyam
A hagyományos népi gyógyászat klasszikus módszere- Kiscsoportos, gyakorlatközpontú képzés
- Hétvégi tanfolyami időpontok

A köpölyözés több mint 3000 éves múlttal rendelkező terápia, a hagyományos népi gyógyászat klasszikus módszere.
A kínai medicinában a köpölyözéssel a test energiaáramlását, azaz a csí áramlását kívánják befolyásolni. A nyugati szakemberek az eljárást elsősorban az izmok kezelésére és a véráram felpezsdítésére használják.
A köpölyözést speciális csészékkel végzik, amelyekben felmelegítik a levegőt, így az kitágul, és kiáramlik a csészéből, amelyet a bőrre helyeznek. Ahogy lehűl a csésze és benne a ritkább levegő, vákuum alakul ki, s a csésze szívóhatást gyakorol a bőrre, persze a benne lévő véredényekre és vérre. A köpölyözés a gyógyító hatását a keletkezett vákuum által fejti ki. A vákuum szívóhatása vérbőséget okoz az adott területen, ez javítja a vérellátást és beindítja a méreganyagok tisztulását. A köpölyözés az ún. Head-zónák ingerlésének egyik legerősebb módja. A Head-zóna elmélet szerint a bőr, izom és belsőszervek között szoros funkcionális kapcsolat áll fenn, így a bőrön keresztül is lehet hatni a belső szervek bizonyos megbetegedéseire.
A köpölyözés előnyei:
- széles körben alkalmazható
- gyorsan hat
- egyszerű a kezelés
- biztonságos, gazdaságos
- nincs mellékhatása
- növeli a szervezet ellenálló képességét
“Amit gyógyszerrel meg lehet gyógyítani, azt köpölyözéssel is meg lehet. Köpölyözéssel azt a betegséget is gyógyítani lehet, amit gyógyszerrel nem” (Dr Van der Jin)
Mit kell tudni a tanfolyamról?
A gyakorlati nap elvégzésével a résztvevők megismerik és alkalmazni tudják a köpölyözés elméleti hátterét és gyakorlati technikáit.
Kiknek ajánljuk?
– masszőröknek, gyógymasszőröknek, gyógytornászoknak, akik szeretnék kiegészíteni tevékenységüket
– természetgyógyászat iránt érdeklődőknek
– azoknak, akik szeretnék megőrizni testi-lelki harmóniájukat
Tematika:
Elmélet:
- A köpölyözés története
- Köpölyözés a különböző kultúrákban
- Köpölyözés a magyar népi gyógyászatban
- A köpölyözés hatásmechanizmusa
- A köpölyözés indikációi, kontraindikációi.
Gyakorlat:
- A köpöly fajtái, módszerei.
- Eszközök előkészítése, környezet kialakítása, kezelendő személy kikérdezése
- Kezelés menete
- Egészségmegőrző kezelések
- Kozmetikai kezelések
- Izompólya lazítása végtagonként köpölytechnikával
- A hát kezelése köpöllyel
- Izomhúzódások kezelése
- Belső szervek kezelése
- Kezelés utáni higiéniás és egyéb feladatok
- Technikák megtanulása
- Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás
Képzési idő: 10 óra (2 óra elmélet 8 óra gyakorlat)
Előképzettség: alapfokú végzettség, egészségügyi alkalmassági Nyilatkozat (a helyszínen)
Tanúsítvány: A tanfolyam sikeres elvégzése után regisztrációs számmal ellátott tanúsítványt kapnak a hallgatók, melynek feltétele a hiányzásmentes részvétel és a sikeres írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsga.
Elhelyezkedés: A tanfolyamon megszerezhető végzettséggel vállalkozói igazolvány is váltható! A tevékenység TEÁOR kódja: Fizikai közérzet javító szolgáltatás: 960401
További elhelyezkedési lehetőségek: wellness & SPA központok, szállodák, termálfürdők, szépségszalonok, fitnesz termek
Csoportjaink: Képzéseink kizárólag kis létszámúak, min. 4 fő, max. 10 fővel indítjuk csoportjainkat, hogy minden tanulónk kellő odafigyelést, segítséget kapjon az oktatójától ami által olyan minőségi masszázstudás birtokába kerülnek, amellyel a világ bármely pontján megállják a helyüket szakmájukban.
Mennyibe kerül a tanfolyam?
Részvételi díj: 25.000/fő
Kedvezmények:
- ha ketten jöttök 22.000 Ft/fő
- diákigazolvánnyal 10 %
- munkanélkülieknek 10 %
- nagycsaládosoknak 10 %
- gyengén látóknak 10 %
- nyugdíjasoknak 10 %
A ár tartalmazza:
- az elméleti és gyakorlati oktatás díját
- a tanfolyam során használt krémeket, olajokat, eszközöket
- a tanfolyam jegyzetét
- a vizsgadíjat
- a Tanúsítványt (magyar nyelven).
Angol/Német/Olasz nyelvű tanúsítvány: + 1.500 Ft/db
Ajándék 5000 Ft értékben:
- 30 perces tanácsadás masszőr vállalkozás indításához.
Mit kell hozni a képzésre?
A képzés helyszínén a hallgatóknak biztosítjuk az alapanyagokat, fertőtlenítő kendőket, olajokat, krémeket, a hallgatónak saját részére mindösszesen az alábbi dolgokat kell magukkal hozniuk:
- 1 db nagyobb méretű töröközőt,
- 1db lepedőt,
- kényelmes, meleg ruházat,
- papucs,
- nőknek kétrészes fürdőruha,
- férfiaknak fürdő/rövid nadrág,
- jegyzetfüzet,
- ivóvíz.
Hogyan jelentkezhetek a tanfolyamra?
Jelentkezés módja:
- Online Jelentkezés: az jelentkezési űrlap kitöltésévvel és elküldésével,
- Vagy személyesen a Harmóniaházban keddi napokon 14-19 óra és szerdai napokon 9-13 óra között.
Jelentkezéseket a regisztrációs díj (10.000 Ft – mely része a tanfolyami díjnak!) befizetésével tudjuk elfogadni. A részvételi díjból fennmaradó összeg a tanfolyam első napján, a tanítás megkezdése előtt fizetendő.
A jelentkezéseket a regisztrációs díj beérkezésének sorrendjében vesszük figyelembe.
Csak a tanfolyam elindulása előtt, emailban történő lemondás esetén van lehetőség a befizetett díj 80 %-ának egy későbbi tanfolyam árába történő beszámítására.
A jelentkezési díjat és a tandíjat befizetheti:
- személyesen kedden 14-19 óra és szerdán 9-13 óra között
- banki befizetéssel vagy átutalással (a számlaszámot a jelentkezést visszaigazoló email tartalmazza)
Meghirdetett tanfolyami időpontok:
Köpölyözés az egészség megőrzésében tanfolyam
Helyszín: Harmóniaház - Debrecen
Időpont: 2023. 06. 16. (12:00 - 19:00)
Jelentkezési űrlap
Oktató(k)
-
Barkó Judit
gyógy- és sportmasszőr, szakmai vizsgabizottsági tag